A női kommunikáció kultúrtörténete

Szerkesztő:	Sipos Balázs , Krász Lilla

 

 

 

 

KÖNYVBEMUTATÓ:

2019. december 12-én (csütörtökön) 17 órakor az ELTE Nőtörténeti Kutatóközpont és az MTA Lendület Családtörténeti Kutatócsoport közös szervezésében könyvbemutatót és kerekasztal-beszélgetést szervez az ELTE BTK Szekfű Gyula Könyvtárában (1088 Budapest Múzeum körút 6-8.). Az eseményen többek között a mi kötetünket is bemutatják Erdélyi Gabriella, az MTA Lendület Családtörténeti Kutatócsoportjának vezetője, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tud. főmunkatársa és Csorba László, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének egyetemi tanára részvételével.

 

 

 

 

A kötetről:

A női kommunikáció kultúrtörténete a történetírás viszonylag új tématerülete. Első megközelítésben beletartozik a nőknek szóló, a nőiességet és a férfi–nő viszonyt formáló, valamint a nők részvételével zajló kommunikáció is, legyen az társadalmi, családi vagy például szervezeti kommunikáció. A kötet tanulmányai ennek a nagy területnek néhány aspektusát villantják fel, elsősorban kora újkori és modern kori jelenségek bemutatásán keresztül.

Olyan témákról szólnak, mint a női levelezés, a női kommunikáció a nemesi családokban, a női művelődés és kommunikáció egymásra hatása, a nőiesség és hazafiasság jelentésének változása és viszonya, egy női csoport megszervezésére létrehozott sajtótermék működése, a nőket megcélzó és egyúttal a nőiességet újradefiniálni próbáló propaganda, egyes női alkotók (filozófusok, költők, újságírók, esszéisták) tevékenysége, a nők médiafogyasztása, a társadalmi nemi norma közvetítése a személyközi kommunikációban és a nőkkel kapcsolatos kutatások során.

A tanulmányok szerzői a Bécsi Egyetem, a Szlovák Tudományos Akadémia, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nőtörténeti Kutatóközpontjának munkatársai.

 

 

Tartalom

 

ELŐSZÓ

Krász Lilla: A nőtörténet és a kommunikációtörténet historiográfi ai perspektíváiról

CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓ, LEVELEZÉS

Lengyel Tünde: A kora újkori női műveltség problémái – elvárások, határok és lehetőségek
Fundárková Anna: Fugger Mária, a „győri hős”, Pálffy Miklós felesége és özvegye
Duchoňová Diana: Női családi szerepek: menyasszony, feleség, anya. A női kommunikáció színterei a nemesi családokban
Géra Eleonóra: Családi levelek, családi játszmák

TÁRSADALMI KOMMUNIKÁCIÓ ÉS A NŐIESSÉG JELENTÉSÉNEK FORMÁLÁSA

Mátay Mónika: Deviánsak vagy lázadók? A nőiesség diszkurzív olvasatai
Varga Zsuzsanna: Falusi nők a propaganda célkeresztjében az 1950-es évek elején
Bartha Eszter: Munkásnő-interjúk és munkáséletmód-kutatások az 1970-es évek Magyarországán

TÁRSADALMI KOMMUNIKÁCIÓ ÉS NŐI AKTOROK: TARTALOM-ELŐÁLLÍTÁS

Németh György: Szapphón túl. Görög költőnők, festőnők és filozófusnők
Pesti Brigitta: Nők szerepe és jelentősége a 17. századi könyvkiadás mecenatúrájában Deáky Zita: Az okleveles bábák érdekérvényesítő fórumainak kialakulása (1893–1914)
Sipos Balázs: Hogyan lett az újságírás női hivatás is Magyarországon?
Szilágyi Ágnes Judit: Női művészek és gondolkodók a Revista Atlântida (1915–1920) című portugál-brazil folyóiratban

A kötet szerzői

 

 

 

Előszó

Magyarországon a nők történetének kutatása és a nőtörténetírás mellőzése egyaránt sok évtizedes múltra tekint vissza. Az elsőre jó példa Bobula Ida 1933-as monográfiája, A nő a XVIII. századi magyar társadalomban – másodikra pedig e kötet olykor fanyalgó, a szerzőt politikai aktivizmussal vádoló fogadtatása. E szerint a vád szerint nem történettudományos, hanem a „modern élet” problémáit a múltba visszavetítő műről van szó. Amit úgy is megfogalmazhatunk és egyúttal általánosíthatunk, hogy a nőtörténetírás gyanús dolog, mert politikai ügy, a politikai hatalom kérdéséhez kapcsolódik. Ezzel szemben „a” történetírás – a „fanyalgók” hite szerint – politikai szempontból természetesen semleges. A nőtörténet „politikasemleges” semmibevétele pedig azon a meggyőződésen alapszik, hogy ez a téma objektíve nézve nem fontos, elvégre a múltban a férfiak vittek végbe lényeges dolgokat.
(Erre válaszolva szokás a his-story vagy a male-stream történetírás címkéjével illetni ezt az „objektív” történetírást.)

Bár több ellenpéldát is említhetünk arra, hogy a nőtörténetet és a nőtörténetírást más témákkal és részdiszciplínákkal egyenrangúnak ismerik el, tudományszociológiai tapasztalatok alapján mégis úgy tűnik: áttörés, valódi változás csak megfelelő intézményesülés után érhető el. E belátás nyomán jött létre 2015 végén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Történeti Intézetében a Nőtörténeti Kutatóközpont.
Nekünk, az ELTE BTK Történeti Intézete és Néprajzi Intézete munkatársainak kettős célunk volt akkor, amikor a kutatóközpontot megalakítását kezdeményeztük: egyrészt a nőtörténet hangsúlyos megjelenítése az oktatásban, másrészt az egyetemen zajló nőtörténeti kutatások összehangolása és az eredmények megismertetése a szakmai és érdeklődő közönséggel. E célok érdekében közös egyetemi kurzusokat és szabadegyetemi előadássorozatot tartottunk, nőtörténeti tárgyú szakdolgozatok és doktori értekezések készítésében működ(t)ünk közre, honlapot üzemeltetünk, amelyen mások kutatásait, rendezvényeit is népszerűsítjük, illetve több hazai és nemzetközi konferenciát, workshopot szerveztünk egyedül vagy másokkal közösen.

A Nőtörténeti Kutatóközpont két nemzetközi rendezvényének is a női kommunikáció története volt az (egyik) témája, mivel úgy tűnt és tűnik, hogy a Kutatóközpont tagjainak tudományos munkája kisebb-nagyobb részben kapcsolódik e tárgykörhöz, és ez lehet a közös kutatómunka alapja.

E törekvéseink jegyében született meg ez a kötet.

A szerkesztők

 

 

ISBN: 978 963 338 216 5

Megjelenés: 2019

Oldalszám: 204